Asinox Ipari és Kereskedelmi Kft.

Az ASINOX Kft. 1992 –ben alapított cég, jogelődje oktatással foglalkozott.

2009 –ben – a Völgység szakmunkásképző Kft. –vel együtt történt kiválással egyidejűleg – az azonos tulajdonosi kör a cég tevékenységi körét és az elnevezését is módosította.

A két cég közös telephelyen, szorosan együttműködik kölcsönösen kihasználva és kiegészítve egymást szakmai-, technológiai-, és humánerőforrások területén.

 

A menedzsment több mint negyedszázados gépgyártói múltja, az élelmiszeripari - gyógyszeripari-, mezőgazdasági gépgyártás terén szerzett tapasztalatai – meghatározóak a cég eredményes munkájában és céljainak elérésében. Az Asinox Kft. a tulajdonosváltás óta szerepel a köztartozásmentes adózók listáján és az óta is nyereségesen működik.

 

A vállalkozás fő tevékenysége az egyedi, speciális gépek tervezése és gyártása.

 

Ez egyrészt a, fa – üveg - acél kombinációjú épületeket, épületelemeket, az automatikus működésű illemhelyeket, kerékpártárolókat, liftaknavázakat jelenti, de ide sorolhatók a biogáz silók rozsdamentes acélból készülő elemei is.

 

A fő irány a komposztálási technológiákhoz kapcsoló gépek tervezése, gyártása.

Ide tartoznak a különböző kialakítású laminátmozgató berendezések, a kötöttpályás-, vontatott-, vagy önjáró csévélő berendezések, vagy az akár 100 emelőpontot tartalmazó ponyvaemelő rendszerek.

A komposzt kezelése során alkalmazott rosta berendezések, valamint az energetikai célú fás szárú növények ültetéséhez használatos ültetőgépek.

 

Termékeinket folyamatosan fejlesztjük, ezzel megelőzve vevőink igényeit és törekedve a piacon elérhető legjobb ár-érték arányú eszközök előállítására.

Termékeink minősíttetését független anyagvizsgáló intézetekkel végeztetjük.

A gépek nagy bonyolultságúak, ezért a hidraulika, és elektronika területén állandó, kiforrott alvállalkozói beszállítói háttérrel dolgozunk együtt, akik az elmúlt évek során bizonyították rátermettségüket, szakmai hozzáértésüket.

 

A fenti területeken nem csak szállítóinkkal, de vevőinkkel is szoros és korrekt együttműködés alakult ki, amit az is bizonyít, hogy több közülük a 90 –es évek közepe óta rendszeres, visszatérő partnerünk.

Külföldi ügyfeleink elsősorban osztrák és német cégek, de egy kínai-német - gépipari klaszterszerűen működő- kooperációs csoportnak is tagjai vagyunk.

 

Erősségeink:

  • gyors és rugalmas reagálás a vevői igényekre,

  • pontosság a gyártásban és a szállítási határidők betartásában.

 

A szakképzésben való közvetett részvétel segíti a belső szakember utánpótlást.

A fejlesztésben a Gödöllői Szent István Egyetem és a Budapesti Műszaki Egyetem munkatársainak támogatásával hasznosítjuk a legfrissebb szakmai eredményeket.

Asinox Kft.
Petőfi u.26
7720
Magyarország
+3672241139
Fax: +3672241139
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.